Távolrévi Geográfikus Közlöny

07-01-22

 

Búcsú

Tisztelt Olvasók! (s mivel ez inkább OOC levél lesz, Tisztelt Userek!)

Biztosan emlékeztek még a Thrillpletykákra, amely kétszer hat hónapot (kétféle kiadásban) ért meg.

A Pletykák rendívül szemtelen, provokatív lap volt, váltott is ki elég vihart, s szerzett nekünk sok ellenséget! Ám szerzett barátokat is, sokan kedvtelve olvasták, s egyetértettek velünk. Mi nem szemtelenkedni akartunk, a játékot szerettük volna óvni, védni...támadni azokat, akik véleményünk szerint rossz úton jártak, s támogatni azokat, akik szerintünk a játékért harcoltak...ezúton is elnézést kérünk azoktól, akiket a Pletykák bármikor, bármiben is sértett volna és köszönetet mondani azoknak, akik kedveltek bennünket!

Aztán világunk változott, véleményünk szerint előnyére, s mi úgy láttuk, a harcok ideje lejárt...a Pletykák szerkesztősége bezárt, hogy helyet adjon a Traktáknak, s helyette kinyitott a Távolrévi Geográfikus Közlöny szerkesztősége. Az új lap kevesebbet foglalkozott a thrillel, inkább a TSZP és tízegynéhány, hozzánk közelebb álló klán orgánuma lett...

...és ismét eltelt hat hónap...tehát ideje újítani...a TGK is bezár hát, ez az írás az utolsó, amely megjelenik benne...Bezárunk, hogy helyet adjunk egy új lapnak, a Tudományos Közlönynek!

A TK a TSZP-ről fog szólni, illetve a thrill tudományos világáról...azokról a klánokról, akik tudománnyal élőknek titulálták önmagukat...velük igyekszünk az együttműködés szálait szorosabbra fűzni...létrehozni a thrillioni tudomány egységes világát...persze a művelődés, kultúra hírei is helyet kapnak majd, s ha az minket is érint, a thrillvilág eseményeire is reagálunk.

Búcsúzik hát tőletek a szerkesztőség, amúgy Páholyosan:

Szent Negator és az Istennő áldja az olvasót és kicsiny világunkat!

...és ha hiányzunk, keress bennünket, s megtalálsz a Tudományos Közlöny oldalain:

http://tgk2.freeblog.hu

Borja és Zsini 


 

07-01-19

évbeért tudomány - geográfia

Emili Peterson:
TÁVOLRÉV KERESKEDELME

Távolrév elhelyezkedése (forrás: Világleírás):
„Távolrév az Érkezők legnagyobb városa. Széles-öböl partján fekszik, melyet kéz oldalról természetes bástyaként két sziklás hegy határol. A szárazföld belseje felé tágas síkság terül el, amit a város közvetlen közelében szántóföldek és irtások borítanak, távolabb pedig több napi járóföldre nyúló erdő. Északkelet felé alacsony dombok emelkednek, melyek bányákat rejtenek.”

Távolrév a kereskedelme igen sokszínű. Karavánok járnak el Ötbányába, Sziklaöbölbe, sőt, néha titokban még Vörösdombra is, hogy ércekért, élelemért és állatokért cserébe fegyvert, szerszámokat, gépeket és más egyéb, számukra nélkülözhetetlen hiánycikkeket szerezzenek be.

Távolrév erősségei:
Rév fő kereskedelmét a jelentős mennyiségű gabona, és a dombokon, irtásokon tartott állatok teszik ki. Távolrév élelemben nem szenved hiányt, hála az előbb felsorolt élelemforrásoknak és a tengerben található, bőséges halkészletnek.
Ugyancsak élen jár Rév az üveg és a jól megmunkált, finom ékszerek eladásában.
Kevesen tudják, hogy Ötbánya híres és nevezetes játékában résztvevő gwuffok többsége is Távolrévből kerül az örök hó városába.

Távolrév gyengéi:
Távolrévben kevés az érc, ami van, az is csak az északkeleti, Delejes-dombokban lelhető.
Sajnálatos módon, a város körüli földeken egy titokzatos betegség kiirtotta az összes fűszernövényt, így a helyiek körében igen keresettek a fűszerek, melyekhez csak nagy nehezen tudnak hozzájutni.
Rév legnagyobb hiánycikke mégis a szövet. A révi szabók csakis importból tudnak hozzájutni egy-egy aprócska ruhanemű alapanyagához is. (Kivéve a bőrt, melyből megint csak szép mennyiségben találhatunk a piacon.)

Mindezek után, kijelenthetjük, hogy Távolrév kereskedelme igen kiegyensúlyozott.
h



 

Kedves Borja!

Engedd meg, hogy ismét zaklassalak levelemmel, s kérlek, ne vedd tolakodásnak, hogy gyakran írok. Örömmel olvastam, hogy "szárnyaid alá" vetted a Hold Másik Oldala fesztivált, de engedd meg kérlek, hogy személyes, összekuporgatott pénzemből, melyet a klán előlegez meg nekem a rendezvényt, az előkészületeket, s a költségek nagy részét is én állhassam, így fogadd kérlek ezt a váltót, mely egyszeri bemutatásra szól a Mithrill bankba, kereken 10.000 aranyra.
Hiszem, de úgy gondolom, ennyire már te is ismersz, hogy mindenkinek joga van azt tenni, amit szeret, s úgy élni, hogy ne szomorúan, s keserűen keljen fel nap mint nap, s az istenekre, ha ez azzal jár, hogy saját neméhez vonzódik, akkor ezzel jár.

Maradok tisztelettel:
Erik Lamar
Vidám Gazfickók Klánja
Zsiványőr
 
A rendezvény nevében hálásan köszönjük!

 

07-01-18

Tisztelt hölgyeim, kik mások, mint a legtöbb távolrévi nő!

Kik úgy vélik, saját nemük érdekesebb, mint a másik. Kiket talán furcsállnak a Távolréviek. Most eljött a napjuk! Egy egyéjszakás rendezvényt szervezünk a tiszteletükre, hogy még jobban érezzék magukat. Egy rendezvényt, hol Önök a főszereplők.
Egy ünnepséget, melynek neve:

A HOLD MÁSIK OLDALA,

amelyre a TSZP jóvoltából a Tudósok Termében (Belső város, Lángvezér) kerül sor.

Az pompás esemény január 26.-án 22 órakor //A programok sokasága miatt, felezzük a rendezvényt, így 27-én ugyanebben az időpontban, folytatjuk majd a játékot// kezdődik Borja d’Kataklizma főmagiszter megnyitójával, majd Rau Eristiss beszéde következik Önöknek, önökről.

A beszéd után meghirdettetik a Szépségek Versenye, melyre akár helyben, akár előre is lehet jelentkezni.
A értő szemű bírálók: Smer dy`Ria, a Shayelle amazonklán vezére, Natasha Methood, a Nymphaea Lilium- Tündér Liliom klán egyik nagytiszteletű tagja, s Borja d'Kataklizma, a Tudósok Szabad Páholyának főmagisztere lesznek.

Ezek után négy bájos mozgású Bohém hölgy mutatja be, milyen öltözéket viselnek manapság a leányok Távolrévben…

…majd a Vidám Gazfickók zenekarának kíséretében elfogyasztásra kerül a díszvacsora, ami természetesen tökéletesen ingyenes.

A Zene mindaddig tart, míg Önök jónak látják.

Alkalom lesz saját költeményüket, műveiket felolvasni a lakoma közben!

A belépés természetesen hölgyeknek ingyenes, uraknak fejenként 100 arany. A netalántán előforduló heves viták, és ökölharccá fajuló viszályok elkerülését megelőzendő - a Lángvezér megszokott őrségén kívül - két megbízható Vörös Skorpió is vigyázza majd a helyszínt az esemény éjszakáján.

Csodálatos, és élményekben gazdag mulatást kívánok önöknek a rendezvényen.

Screus Wiles
*Fennakadt szemes pecsét*
//A rendezvényen az „Éjszakai Műszak” szabájai érvényesek!!!//

 

 

Bohémtanyai percek 

Ma hajnalban Linkoci Zaftos Hebegény, a Tanya vándordalnoka halálos rímpárpajra hívta ki Diara Von Selena kisasszonyt! A párbaj nem csak első rímig tart, ebben biztosak lehetnek az olvasók!


 

07-01-16

 Gyöngyszemek a Páholy könyvtárából

 

A lovagok nevelése


A középkor társadalmi rendjének alapja a földbirok, a feudum volt. A birtok tulajdonosának elsõrendû kötelessége volt, hogy mindazt, amit örökölt megvédje és gyarapítsa. Ehhez katonai erényekre: fizikai erõre, ügyességre, a fegyverforgatás készségeire volt szükség. A nemesi fiúgyermekeket ennek szellemében nevelték. A családi birtokot a legidõsebb gyermek örökölte, a többi pedig a király, a fejedelem vagy más hûbérúr szolgálatába szegõdött.
A lovag tehát az a nemesi származású - legtöbbször nem elsõszülött - lovas katona volt, aki fegyveres szolgálatait hûbérurának ajánlotta fel, s hûségéért cserébe jutalmul földbirtokot kapott. (Késõbb a lovagok rendjébe alsóbb néprétegekbõl származó katonák is bekerültek.)
A XI. századtól - a feudalizmus megszilárdulásától - kezdve a fejedelmi udvarok többségében jelentõs udvari kultúra keletkezett. A környékbeli nemes fiatalok itt gyûltek össze, hogy megismerjék a feudális társadalom szokásait, szert tegyenek azokra az ismeretekre és készségekre, amelyekre majdani életükben szükségük lehetett. Sajátos lovagi ideál alakult ki ezekben a kulturális központokban.


Bátor, hõsies férfiak nevelése volt a cél, akik készek életüket habozás nélkül feláldozni a szent cél érdekében. A lovagi ideál a görög arisztokrácia kalokagathia eszméjéhez volt hasonlatos. Ismét értékké vált az, amit az õskeresztények elutasítottak: a testi erõ, a harcedzettség, a fejlett fizikum. A fizikai erôn kívül ez az ideál olyan erényeket is magába foglalt, amelyekhez hasonlókkal már Spártában is találkozhattunk. Lelkierõ, kitartás, a szenvedés és a halál megvetése, mértékletesség és önuralom - ezek a jó lovag lelki tulajdonságai. Ehhez járult a hûbérúr iránti feltétlen hûség, valamint a legendássá vált "lovagiasság": a legyõzöttek iránti nagylelkûség, a gyengék és elesettek gyámolítása, a nõi nem feltétlen tisztelete.
Ez utóbbiak már a késõbbi "úri" erényeket, a gentleman nagyvonalúságát, önzetlenségét elõlegezik meg sajátos formában. Az arisztokratikus lovagi ideálban az üzleti szellemnek, a gazdasági racionalizmusnak még nyoma sincs. A "nemesség kötelez" (noblesse oblige) elve hatja át ezt a szemléletmódot, s ez a kétkezi munka megvetésében, a pazarlás iránti hajlamban, a reprezentálás szeretetében nyilvánul meg.
Az egyház is szentesítette a lovagság intézményét. A hõs harcosokat Krisztus bajnokainak tekintette, így egyfajta lelki-spirituális méltóságot is adományozott nekik. Ennek ellenére a lovagság eszméjében feszülõ antagonizmusként jelentek meg a világi és a transzcendens tendenciák. Egymás mellett élt egyetlen emberképben a vallás iránti feltétlen elkötelezettség és a földi örömök iránti fogékonyság.
A lovagság ugyanis új szerelmi eszményt teremtett. Költészetében a szerelem kultusza, a szerelem apoteózisa jelenik meg. Az a nagyon is evilági irányultság, felfogás, hogy a szerelem minden szépnek és jónak a forrása. Újfajta, bensõséges érzelem ölt testet a lovagi líra alkotásaiban, a szerelmes férfi gyengédsége, egyfajta jámbor áhítat, mellyel az imádott hölgyre gondol a vágyódó lovag. Új érzés ez, hiszen a korábbi idõk (a rabszolgák zsákmányolásával és a leányrablással) nem ismerték a férfi udvarlását. Új azért is, mert a nô értékeit emeli eszmei rangra. Végül új, mivel nem feltétlenül függ a vágy teljesülésétõl. A lovagi szerelem hevületét a visszautasítás, a balsiker sem csökkenti.


A lovagi nevelés "iskolái" a fõúri udvarok voltak. Ezekbe a politikai és kulturális központokba küldték a feudális urak gyermekeiket - miután otthon a vallás alapjait, a legfontosabb erkölcsi szabályokat, a fegyverforgatás alapvetõ készségeit már elsajátíttatták velük. A fõúri udvarok nem iskolás "könyvmûveltséget" adtak, mint amilyent a klerikusok szereztek az egyházi iskolákban. Ezek a fiatal fiúk a valós élet keretei között, a lovagi tornák, vadászatok, fegyvergyakorlatok forgatagában tanulták meg mindazt, amire a késõbbiekben szükségük lehetett. Itt tettek szert testi ügyességre és erõre, de itt, a mindennapi élettapasztalatok, a követésre méltó minták alapján bontakoztak ki bennük - a már említett - lovagi tulajdonságok, erények. De itt tanulták meg a lovagi mûveltség egyes elemeit is: a dal, a zene, a tánc szükséges velejárója a lovag életnek, hogy ellenpontozza a kegyetlen háborúk szörnyûségeit.
A követendõ példákat felkínáló hõsi történeteket, az úgynevezett "lovagregényeket" (roman) nem könyvbõl olvasták, hanem meghallgatták - hiszen a lovagok többsége nem tudott írni-olvasni. Hallomás útján ismerték meg - többek között - a Roland-éneket, mely az arabok ellen harcoló két frank lovag, Roland és Olivier tragikus, de felemelõ pusztulását bemutatva adott nekik példát önfeláldozásból, hazaszeretetbõl. "Francia föld, igen édes ország vagy" - sóhajtanak föl az idealizált keresztény fejedelem, Nagy Károly vitézei haláluk elõtt, egy új életérzés kifejezéseként. Az "édes" jelzõvel illetett francia föld szeretete ugyanis új fejleményt jelez: a nemzetté válás folyamatának kísérõjelensége ez.
A lovagi mûveltség építõkövei közé tartozott a nyelvtudás is. Ez a nyelv már - a klerikusok latin nyelvével szemben - egy nemzeti nyelv, a német és angol lovagvárak esetében a francia. Szükség is volt ennek elsajátítására, hiszen a mûvelt ifjú lovagnak ezen a nyelven illett társalognia az elõkelõ hölgyekkel.
Látható: a lovagok nevelése gyökeresen eltért a klerikusok képzésétõl. Mégis - talán a párhuzamok keresése miatt - a korabeli és késõbbi írók a "septem artes liberales" mintájára "hét lovagi készség"-rõl írtak. A lovaglást, úszást, nyilazást, vívást, vadászatot, sakkozást és az éneklést - feltehetõen a hetes szám misztikája jegyében - foglalták egységesnek vélt rendszerbe. Ugyanígy elméleti konstrukció a lovaggá válás folyamatának három szakaszra bontása: apród gyermekkorban, fegyverhordozó ifjúkorban és lovag felnõttkorban.
Ha az ifjú elérte a 20-22 éves kort, a felnõttkor határát, s ha arra érdemesnek bizonyult, akkor pompázatos szertartással lovaggá avatták. Fegyverzete egyes darabjait: a sisakot a vérteket és a sarkantyút a püspök adta át neki, a kardját pedig hûbérura. A lovaggá ütés a fanfárok zengése közepette történt.

 f

A dámák nevelése


A lovagi nevelés a XII-XIV. században érte el virágkorát Európa-szerte. A középkorban az úri családok leánygyermekeinek nevelése eltért a fiúkétól. Többségük hamar elkerült otthonról: apácakolostorokban vagy más fõúri családok lovagváraiban nevelkedtek.
Ezek az elõkelõ származású leánykák a várúrnõ vezetésével sajátították el mindazt, amit egy feudális udvarház, egy nagy gazdaság vezetéséhez tudni kellett. Minél hamarabb meg kellett tanulniuk mindezt, mivel általában korán, 12 esztendõs koruk táján férjhez adták õket.
A gazdaság vezetése a középkorban a nemesasszony feladata volt, míg férje a katonáival, fegyvereivel és lovaival foglalkozott. A várúrnõ háztartásvezetõi munkája nem volt könnyû, a tipikus középkori háztartásba ugyanis többnyire több tucat, nemritkán száz ember is beletartozhatott. Rokonok, szolgálók, védencek, papok - mindannyit etetni és öltöztetni kellett, ez volt a feudális várúrnõ kötelessége.
A hûbéri kor nemesi udvarháza vagy a lovagvár általában önellátó gazdaság volt: mindent maguknak kellett elõállítaniuk, amire szükség volt. A nemesasszonynak tehát a gazdálkodással, a pénzügyekkel kapcsolatos praktikus ismeretekre kellett szert tennie. Megfontoltnak, bölcsnek, törvénytudónak kellett lennie, hiszen férje távollétében õ töltötte be a döntõbíró szerepét is. Valamelyest a harcászathoz is értenie kellett, hogy egy váratlan támadás esetén irányítani tudja a vár védelmét. A betegápolás, az orvoslás is a feladatai közé tartozott.
Mindezek után a nemesasszonyoknak nem sok idejük maradhatott arra, hogy elméjüket mûveljék. Az íráshoz általában nem értettek, olvasni is csak kevesen tanultak meg. Az alapvetõ mûvelõdési eszközt számukra is a nemzetközi méretekben közkinccsé váltlovagregények jelentették. Ezeket a "regények"-et (a nevük "roman", s ez eredetileg francia nyelvû könyvet jelent) a XII. században már több európai nyelvre lefordították. A várkisasszonyok ezekbõl tanulták meg a jó modor, az illem szabályait, a társaságbeli viselkedést, az úri magatartást.
Mindezeken túl - ha még maradt idejük - énekelni, táncolni, franciául beszélgetni tanultak, hogy majdani életükben ezzel is fényt vigyenek a hétköznapok egyhangúságába, s vendégjáráskor, ünnepnapokon úgy tudjanak viselkedni, ahogyan az illik.

http://magyar-irodalom.elte.hu/nevelestortenet/03.02.html


 

07-01-15

 

Tisztelt hölgyeim, kik mások, mint a legtöbb távolrévi nő!

Kik úgy vélik, saját nemük érdekesebb, mint a másik. Kiket talán furcsállnak a Távolréviek. Most eljött a napjuk! Egy egyéjszakás rendezvényt szervezünk a tiszteletükre, hogy még jobban érezzék magukat. Egy rendezvényt, hol Önök a főszereplők.
Egy ünnepséget, melynek neve:

A HOLD MÁSIK OLDALA,

amelyre a TSZP jóvoltából a Tudósok Termében (Belső város, Lángvezér) kerül sor.

Az pompás esemény január 28-án 17 óra 30 perckor kezdődik Borja d’Kataklizma főmagiszter megnyitójával, majd Rau Eristiss beszéde következik Önöknek, önökről.

A beszéd után meghirdettetik a Szépségek Versenye, melyre akár helyben, akár előre is lehet jelentkezni.
A értő szemű bírálók: Smer dy`Ria, a Shayelle amazonklán vezére, Natasha Methood, a Nymphaea Lilium- Tündér Liliom klán egyik nagytiszteletű tagja, s Borja d'Kataklizma, a Tudósok Szabad Páholyának főmagisztere lesznek.

Ezek után négy bájos mozgású Bohém hölgy mutatja be, milyen öltözéket viselnek manapság a leányok Távolrévben…

…majd a Vidám Gazfickók zenekarának kíséretében elfogyasztásra kerül a díszvacsora, ami természetesen tökéletesen ingyenes.

A Zene mindaddig tart, míg Önök jónak látják.

Alkalom lesz saját költeményüket, műveiket felolvasni a lakoma közben!

A belépés természetesen hölgyeknek ingyenes, uraknak fejenként 100 arany. A netalántán előforduló heves viták, és ökölharccá fajuló viszályok elkerülését megelőzendő - a Lángvezér megszokott őrségén kívül - két megbízható Vörös Skorpió is vigyázza majd a helyszínt az esemény éjszakáján.

Csodálatos, és élményekben gazdag mulatást kívánok önöknek a rendezvényen.

Screus Wiles
*Fennakadt szemes pecsét*


 

07-01-14

á
HIRDETÉS
á

á
Vasa Tütök, a Tudósok SZabad Páholya klán kovácsmesterének hirdetése
á

á

Én, mester Vasa Tütök a törpék legkivállóbb kovácsmestere ezennel meghirdetem kívánságom!

Keresek kovácslegényeket sárkányok hadi páncéljának készítéséhez!
Olyan legényeket, kik jártasak a mesterségben és a mágiához is konyítanak valamicskét!

Fizetség: Koszt, kvártély a TSZP szállásán...tehetség és szorgalom szerint némi arany.

(Keress a Tudomány Tornyának földszintjén lévő kovácsműhelyben)
á
á
á
á


 

évbeért tudomány - szörnytan

"Nagyrabecsülésem jeleként ajánlom a Hetérák Háza minden kedves elkötelezett látogatójának ;)"


Angus Osterius:

BESTIÁRIUM- KÜLÖNLEGES BESTIÁK 1. fejezet

A Zöldszemű szörny

Hát kérem nem véletlenül kezdem ezzel ezen fejezetet. Minden kapcsolat ezen szörny támadásának van a leginkább kitéve, legyőzése néha már emberfeletti küzdelmet kíván a felektől, ami csak közös akaratból történhet!

Külseje: sajnos alakváltóval van dolgunk, bármilyen külsőt képes magára ölteni nemtől és kortól függetlenül, azon módon, hogy valaki testét megszálja.

Lelőhelyek: minden olyan kapcsolatrendszer környéke melyben a szeretet formái képesek transzformálódni egy külünös félelemérzetbe melynek középpontjába a másik elvesztése ál egy harmadik személy képében

Fajtái:

1. A Gyermek
ezen egyednek több altípusa is létezik, a legelterjedtebb fajtája kóros rögeszmét okozhat fiatalkorúak körében, melyben a szörny által riogatott és megszált egyén szülője kisajátításába kezdene, testvérei és a másik szülővel szemben. Ellenszere a meleg családi fészek, a szülők által megteremtett harmónia

2. Az Asszony

A legelterjedtebb. Szinte nem létezik olyan nőnemű lény akár kapcsolatban akár egyedül él, kit ne kerítene hatalmába ezen szörny. Sajnos nem ritka hogy ezen szörnyek tettlegességig fajuló események kiváltói. A megszállt lélek legroszabb oldalait mutatva tovább ront az amúgy sem könnyű helyzeten. Ezen szörny éri el legtöbbször célját, mi a párkapcsolat széthullásához vezet.
Kivédési módjai számtalanok, elsősorban a tönkretenni kívánt férfiú leleményességén múlik a siker. A legegyszerűbb kivédési mód nem ám a Hűség, mint ahogyan sokan gondolják. Nem kérem, hanem a Tökéletes Alibi nevű fortély és a minden férfiban meglévő tudás, amivel kedvesét leveszi a lábáról és ezzel elaltatja a szörnyet.

Elterjedőben vannak olyan irányzatok melyek ezen szörnyet mint az Igazság bajnokát tüntetik föl, a férfi nem lejáratására, akit mint egy ösztön állatot értelmeznek,ki éli életét, nem törödve párja érzelmeivel.. Ehhez azt hiszem nem kel különösebb kommentár, de a tudományos objektivitás megkívánta felemlegetését

3. Az Anyós
A legek legje. A legkártékonyabb, a legelszántabb, a legelkeseredetteb stb.stb.

A megfigyelések szerint ezen szörny elsősorban fiús anyák közelében ver tanyát, elsődleges célpontjai pedig fiúk szívének választottjai. A legelvetemültebb ocsmányságokat hozza ki áldozatából. Volt olyan például, hogy bensőséges családi ünnepen a szörny hatása alatt álló anyós fia kedvenc ételeivel jelent meg ezzel is aláásva a főzni nem igazán tudó -ám kivételes testi adottságokkal bíró- leány önbizalmát.. rettenetes.. /bár az elmondások szerint a mama főztje tényleg észveszejtően jó volt/

Egyelőre három ellenszerről tudunk, mivel a szörny elszunnyasztható.. 1. egy erélyes Após 2. egy határozott Fiú gyermek 2. és a legritkább ám legnemesebb fogás a Meny ki képes az Anyós szörny kezelésére /ez utóbbi már már egyenesen bűbáj kategóriába tartozik/

Általánosan elmondható, hogy egészséges érzelmi viszonyok teljes védelmet élveznek a Zöldszemű szörnnyel szemben. A legfőbb teendő tehát hogy ápoljuk emberi kapcsolataink, figyeljünk oda a másikra, megelőzendő a szörny felbukanását-

TÖRŐDÉS!

/Lehet páran hiányonának még pár aspektust, de felhívnám mindenki figyelmét, hogy e szörny nem összetévesztendő a Sárga Irigység nevű démonnal!/
d
d

d

 


d

 

Beszélgetés Marco de Lauronnal halála előtt nem sokkal

 
 
TONIO RAANUS: Tisztelt Marco úr... nemrég kerültem apám helyére, s fogtam bele a TSZP diplomáciai ügyeinek továbbvitelébe... és bevallom, azért kértem ezt a találkozót Öntől, mert teljesen zavaros számomra a de Lauronok helyzete. Egyes hírlapok szerint a családja kettészakadt... igaz ez?

Báró MARCO DE LAURON: Nos uram őszinte leszek magához. A de Lauron család egysége töretlen. Mindenki ki vér szerint családtag hű maradt hozzám s azokhoz az eszmékhez miket mindig képviseltem. Azonban akadt egy elf vagy fél-elf kit még Eric de Lauron azaz édesapám fogadott örökbe.
Ez az alak azt a látszatot akarta kelteni, hogy egységünk megbomlott s tartásunkon csorba esett azonban ez nem igaz. Mi egészen addig, ameddig emberileg nem csalódtunk a város vezetésében kitartottunk adott szavunk mellett. Ám kérdem én: hűséggel tartozunk-e olyan alaknak ki felénk tett ígéretét megszegi? Ez lenne hát az ok, miért egy név rokon kivált a családból s hálátlanul gyalázva a nevet melyet jóságból kapott.

TONIO RAANUS: Milyen ígéretet szegett meg a Helytartó?

Báró MARCO DE LAURON: Grófi címet ígért tetteink elismeréseként.

TONIO RAANUS: Olyan szóbeszédre is emlékszem, hogy az Invictusok az általuk adományozott bárói rangot is visszavonnák a családtól...

Báró MARCO DE LAURON: Vissza is vonták, csak nem érnek vele semmit.

TONIO RAANUS: Mindenkitől, vagy csak bizonyos de Lauronoktól?

Báró MARCO DE LAURON: Nodlehs kivételével mindenkitől, aki velem tartott. Ő nem követett.

TONIO RAANUS: Áh! Tehát mégis van itt valami szakadás... hiszen Nodlehs ezek szerint royalista maradt, míg Ön nem... Akkor az imént, az örökbefogadott gyermek... az Nodlehs lett volna? Bocsásson meg, csak ezt nem mondta kis szó szerint.

Báró MARCO DE LAURON: Igen Nodlehs volt az örökbe fogadott gyermek - lévén más de Lauron ki vér szerint is az, még csak távoli rokonságban sem áll elfekkel...

TONIO RAANUS: Nos... tehát adva van a de Lauron család, amelyből egy, a Befogadott Nodhels átállt az Invictusokhoz. Kik maradtak Ön mellett? Felsorolná őket és mondana pár szót róluk?

Báró MARCO DE LAURON: Először is testvéremet Kagarh-t említeném meg kérésére. Régóta csak így szólítják, nem vette fel nyíltan a de Lauron nevet mert mint láthatja mióta vállaltuk nevünk megszaporodott ellenségeink száma. Mellettem maradt húgom, Luvien de Lauron is, ki manapság sokat segít diplomáciában. S ne feledkezzünk meg apám testvérének két fiáról: Lear de Lauronról és Gordon de Lauronról. Mindketten elismert tagjai családomnak. Lear a kardforgatás és lovagi erények útját járta sokáig, míg Gordon a diplomácia s tárgyalások jelentős mennyiségét átvállalta tőlem.
Gyermekeim közül Tora de Lauron az ki nemrég visszatért közénk utazásáról. Az Universitasban tanult s jeleskedett történelemben és diplomáciában. Másik gyermekem Navien de Lauron, ki kicsit szeszélyes és veszélyes mégis talán leginkább hasonlít reám. Első a család számára is.
Cayce Ceryningtől is született két gyermekem:
Draven de Lauron s Isabel Ceryning. Draven a Házamban nevelkedik s kardforgatást tanul és lovagi erényekről tanítják. Ám meg kell jegyeznem, élénken érdeklődik a tudományok iránt is. Isabel Ceryning leányomat nem láttam jó ideje. Valószínűleg családja befolyására - mióta nem szimpatizálok Távolrév állítólagos vezetésével - nem keresett meg még csak levélben sem. El kell fogadnom más életet akar élni ám ha egyszer úgy alakul, hogy jelenlegi támaszai esetleg meghalnának akkor segíteni fogom még egyszer utoljára. Mégis csak az apja vagyok, s nem hagyhatom elveszni a selejttel. Ám ennyi, kezemet minden más téren levettem róla. Ez lenne jelen pillanatban a de Lauron család. Kik egytől egyig mind kiálltak mellettem. S ha szabad megemlítenem Maczi de Lauront. Kiről sokat nem beszélhetek, ám annyit tudni kell róla családunk nagyra becsült tagja.

Még szerettem volna tovább kérdezősködni, ám a nagyurat szólította a kötelesség. Olyan erős, komoly és rettenthetetlen volt, hogy álmomban sem gondoltam volna… soha többé nem látom viszont…
A báró meghalt, holttestét a belső város egyik jobb hírű fogadójából szállították haza… A de Lauronokat szinte megtizedelte ez a tragédia, azt mondják… A nemesi ház vezetését Kagarh vette át. Mint olvashatták, Marco de Lauron is őt emelte első helyre szeretett vérei közül.

Marco de Lauron gróf! Büszke vagyok rá, hogy utolsó szavaidat, gondolataidat én közvetíthettem a világ felé. Nyugodj békében a Hősök csarnokában!

Tonio Raanus

 

07-01-13

 á

évbeért tudomány - lélektan

Alinor Nelgol:
RETTEGÉSÜNK TÁRGYA

A félelem érzése megtalálható minden fajban, amely összetett gondolkodásra képes. Nélkülözhetetlen az életbemaradáshoz, ám néha eredeti célján túlnőve mindennapjainkat teszi kényelmetlenné. Hasonlóan a fájdalomhoz, afféle visszafogó-erőként szerepel. A fájdalom azért szükséges, hogy észrevegyük az ártalmas hatásokat, amelyek bennünket érnek, és tegyünk ellenük. Jó példaként szolgálhatnak erre a szervi bajok. Azért szenvedünk ilyen esetekben, mert szervezetünk ekképp tudatja velünk, hogy valami nincs rendben. A félelem bennünket hívatott védeni, döntéseink megfontolására késztet, ezzel akár a haláltól mentve meg. Ez a védelmi határvonal azonban eltolódhat más irányba, így értelmetlen rettegéssé változtatva korábbi "segítőtársunkat". Elkészítettem egy gyakori, és egy kevésbé elterjedt eset elemzését, ezt kívánom most közzétenni.

× Félelem a sötétségtől
Kutatásaim szerint ez a legelterjedtebb mindközül. Minden fajnál előfordul, a közhiedelemmel ellentétben nem csak gyermekekkorban.
Okai: Ezen lények leginkább a nappal fényeihez igazítják életritmusukat. A sötétégben nem ismerik ki magukat eléggé, nem fejlesztették az ehhez szükséges képességeiket. Az árny eltakarja az általuk ismert világot, illetve egy másik, számukra nem túlzottan ismert képét mutatja. Ennek következtében kialakulhat egyféle bizonytalanság, amely súlyosabbra fordulva tévképzeteket eredményezhet.
Kezelése: A sokkhatás alkalmazása nem ajánlott, viszont a közös szembenézés a problémával célravezető. Eleinte vigyük el sötét helyekre, vagy menjünk sétálni a sötétben. Fokozatosan emelt időtartamra hagyjuk magára, így egyedül is tapasztalhatja, hogy nem szükséges rettegnie. Semmiképpen ne akarjuk, hogy egy lépésben sikerüljön. Lassan, lépésről-lépésre érdemes haladni.

× Félelem az éles tárgyaktól
Előfordul, hogy valaki a pengéktől, illetve egyéb vágóeszközöktől retteg.
Okai: Leggyakrabban egy nagyobb sokk váltja ki. A gyermekkorban akár az is mély nyomot hagyhat, ha véletlenül saját magukban okoznak kárt. Az efféle rettegés akár brutális gyilkosságok szemtanúiban is kialakulhat. Az illető nem tudja feldolgozni a látottakat, nem kap/talál elfogadható magyarázatot a történtekre.
Kezelése: Ajánlott szembeállítani számára a pozitívumokat a negatívumokkal. Egy jól irányított beszélgetés során akár a tévhitekre is találhatnak megoldást.

á

á

á 

 

 

 

Girbe szentté avatásának görbe útja

Egy rendkívüli asszony feje ártatlanul hullt a porba. Halála után csodák történtek, ezért klánja a főpapi jogot bíró egyház fejéhez fordult, kérvényezte a szentté avatást. Az ügy azóta egyre csak dagad, csak dagad... méltóképpen a mártír egykori önmagához!

Zachmé egyháza boldogan boldoggá avatná Girbét, persze néhány aprócska áldozatot kér cserébe. Egy ismeretlen szekta vezérnője levelet írt a Páholy főmagiszterének, s közölte benne, nem hisz Girbe csodáinak valódiságában. Ezt követően újabb hírek jöttek... itt is történt csoda, ott is... Szomjúhozó vándorok serlege megtelik, céltalanul bolyongókat vezet egy jóságos, fényes, kövér kéz a kocsmaajtó felé... Végül Calan Invictus zsinatot hívott össze, hogy Távolrév papsága véleményt formálhasson a dologról, s hivatalosan kimondja a nyilvánvalót: Girbe Szent, a fogadósok védőangyala...

Mert mi ebben hiszünk, és hitünk igazát nem illusztrálhatnánk jobban mással, mint a város legősibb nemesi családjának, a Lyen-Mort Ház fogadósának levelével:

s

Nagytudományú Főmagiszter uram!

Minden idők legnagyszerűbb gazdája elvesztése iránti melankoliámból némiképp magamhoz térve csak most értesültem ama szomorú hír felől, miszerint minden tollforgatól legszebbje és legtehetségesebbje, szívem melengetője Girbe Garaboncia asszonyság is elfoglalta a helyét az őt megillető helyen a mennyben. Sajnos egészségi állapotom nem teszi lehetővé, hogy e nagyszerű hölgy fejfájánál személyesen rójam le kegyeletem, ezért Önt kérném fel hogy egy szál rózsát helyezzen el szépemlékű Girbe asszony sírhelyén a nevemben.

Az is tudomásomra jutott, hogy Girbe asszony szentté avatását kezdeményezték melyet én csak támogatni tudok és ha kell írásba adom egyik megnyilvánulását a csodának melyet ő nyújtott. Sosem feledem a percet mikor a Lyen-Mort ház fogadójába angyali fénytől övezve először bevonult megdobogtatva megkérgesedett szívem, és mi sem bizonyítja jobban szent természetét, hogy képes volt ellenállni férfiúi vonzerőmnek, hisz ő nem lehettett senkié csak mindenkié.

E szent meggyőződésemet a sírig magammal víve, mély tisztelettel

Remus Vrenegast a Megfáradt Pallos egykori fogadósmestere
d
Köszönjük, fogadósmester úr! (A virágot elhelyeztük.)
És várjuk további jótét lelkek irományait, amennyiben hasonló bizonyítékkal tudnak szolgálni!
d
d

 

á 


 

Szerkesztőségünk vihorászva dugta össze a fejét a Trakták fölött... ez vajon vicc? A Tivornyázó mint a Kultúra háza? Szegény Stirner, forog a sírjában... Aztán egyikünk a homlokára csapott és előbányászta a TGK egy elsárgult példányát:

f

A Távolrévi Geográfikus Közlöny archívumából (06-07-31)

Kultúrális hír-kommentár:

- mert a mecénás magisztra megmondta, hogy a vigalmi negyed az kultúra

*A Piactérről hozza néhány félrészegen betámolygó laikus, és nagy vihogva kiteszik a Páholy Hirdetőtáblájára.*


ÉJSZAKAI MŰSZAK

Az Éjszaka Árnyai klán hamarost nyitó, Éjszakai Műszakos Piroslámpás Házába Női alkalmazottakat keres.
Jelentkezni rövid életrajzzal lehet amit Erik Dwooraknak kell eljutatni. Rrészletes tájékoztatott az életrajz kézhezvétele után.

*vígan dülöngélnek tovább a szállások felé*
Erik kupit nyit! :)))
*mire a másik*
Hát a fakardok után jönnek a fapi...
*ám a többit már nem hallani, mert elnyeli őket a park*

f

Értik már, nyájas olvasóink?! Emlékeznek erre?! Ímhol az egyetlen megnyugtató magyarázat! Ha pedig tévedtünk, és tényleg... kultúra házát csinálnak a Tiviből (hihi), hát az a révi alvilág szégyene...


 

07-01-11

 

Bemutatjuk a TSZP házait - riportsorozat

1. rész

d

~ A SÁRKÁNYLOVASOK HÁZA ~

TGK: Raider Tendo úr, ha jól tudom Ön elsők között tette le anno a vizsgát. Mi a legemlékezetesebb sárkánylovas élménye?

Raider Tendo: Mint sárkánylovasnak, az volt a legemlékezetesebb pillanat az életemben, mikor a tojást a kezemben tarthattam. Hevesen dobogott a szívem, mikor éreztem, hogy odabenn a jövendőbéli sárkányom mocorog. Egy kicsike lény, melynek egy ideig figyelhetem fejlődését, és együtt lehetek vele. Az egy olyan pillanat volt, mikor valóban úgy éreztem, léteznek csodák, s hogy egy csoda épp a kezemben van...

TGK: Most Don Westlesst kérdezném arról, hogyan kommunikál a sárkányával... hogyan irányítja, hogyan hívja?

Don Westless: Sárkányom neve Kyte. Mozgatását úgy szokta meg hogy próbálom mozgatni gyengén a nyakát. Ő érti ahogyan beszélek hozzá, nagyon ügyes sárkány...

 

TGK: Végül az iskola megalapítóját, a híres Respectus professzort faggatom... mondja el, milyen érzés sárkányon lovagolni?

Respectus Amzilkatak: Hogyan magyarázza azt el az ember, hogy egy ilyen hatalmas állat hátán a levegőbe emelkedve mit is érez? Az a duzzadó, kirobbanó erő félelmetes, ha akarná úgy zúzna péppé, mint sajtoló a szőlőfürtöt...s mégis, ez az erő neked szolgál, akaratodnak hajlik...és szeret...
mert ha hiszi, ha nem kisasszony, a sárkány és lovasa között a szeretet alkot hidat...
Fent repülünk, nézzük alattunk a suhanó tájat, s közben arra gondolunk, milyen jó is ez! Sárkányerő és emberi ész alkot köteléket, szeretik és kölcsönösen szolgálják egymást...
*legyint*
...de beszélhetek én! Úgysem tudnám elmagyarázni! Ezért inkább meghívom egy repülésre!
f
f


 

07-01-10

á

á

Én, Borja d'Kataklizma, mihelyt apámtól Ornitól átvettem a vezéri posztot, jelentős reformokat hajtottam végre! Átalakítottam a klánt, melynek mai felépítése így néz ki:

A klánt az Öttagú magisztertanács irányítja, melyet én vezetek, mint főmagiszter... tagok: Nuada Fenris, kit úgy is ismerhettek, mint a Távolrévi Helytartóság főbíráját, ő a klánügyi magiszterünk, hozzá tartoznak a belső ügyek. A külső ügyeket a védelmi magiszter, Tonio Raanus intézi. Főpapunk Zyzthor Ihtraht magiszter úr, a Tudóstanács elnöke pedig Sigmarion magisztra...

Tudósaink a Tudósok tanácsába tömörülnek...a Tanács joga dönteni a tudomány, oktatás ügyeiben...A klán minden egyéb szervezeti része a Tudósok tanácsát köteles kiszolgálni!

Klánunk fontos részei az úgynevezett Házak, melyeket egy-egy kiemelkedő tudós alapít és tart fent a tanítványaival...

Házaink a következők:

Pecsétőrök Háza: Alapítója és vezetője Ibi háznagy...a Ház lovasokból áll, feladatuk elsősorban az úgynevezett Pecsétek őrzése, melyek a klán fontos ereklyéi...

Skorpiók Háza: Kronolus alapította, a vörös skorpiószázad vezére...harcosok, feladatuk a klán védelme...

Tolvajok Háza: Alapítója Nagisa kisasszony...a Ház a klán tolvajait tömöríti, képezi ki...működését a Tolvajtörvény szabályozza...

Sárkányház: Respectus professzor alapította a híres sárkánylovasiskola vezetője...a Ház a sárkánylovasokat tömöríti...

Gyógyítók Háza: Galdor, a sötételf az alapítója...a Ház feladata a gyógyítás tanítása, az klánispotály működtetése...

Cipőkoptatók Háza: Alapítója Girbe garaboncia, halála után, csodás megjelenésekor Vörösdombi Zsinire bízta a házat...jelenleg ő vezeti...feladatuk a geográfia tudománya által megismerni és megismertetni kicsinyke világunkat...

Hetérák Háza: Arabella Jorgsen kisasszony alapította, feladatául a szeretkezés tudományának tanulmányozását és tanítását tűzve ki...

Mágusok Háza: Húgom, Lara dKataklizma alapította ház, mely a klán Karavánpihenőn tanult mágusait fogja össze...

A Házak és a háznagyok várják mindazokat, akik tanulni, vagy tanítani szeretnének, vagycsak egyszerűen jól éreznék magukat nálunk!

Várjuk továbbá azokat a tanítókat, akik Házat szeretnének alapítani!

Borja d'Kataklizma főmagiszter, klánvezér

 

á

á


 

Régebbiek | Végére »