06-09-30
Törvényalkotók kommentárja
Távolrév harmadik törvényhozó gyűlésére négy beadvány érkezett. A Távolrévi Geográfikus Közlöny megkérdezte a javaslattevőktől, hogy miként értékelik az általuk benyújtott kezdeményezésekről született döntést.
Calan Invictus (a Helytartó), aki sikeresen elfogadtatta az új adót a klánok küldötteivel
Bizakodással tölt el, hogy a Törvényhozáson ilyen szép számmal jelentek meg klánok, és a megjelentek többsége láthatóan szívén viseli a város sorsát, és mindent megtesz annak érdekében, hogy segítsenek a felmerült gondok megoldásában. Ez tükröződik abból az eredményből, hogy kétszer annyi igen szavazat érkezett, mint amennyi nem. De a nemmel szavazók között is voltak szép számmal olyanok, akik nyomós érveket hoztak fel döntésük mellett, így segítenek abban, hogy jobban tekintettel lehessünk a klánok gondjaira, problémáira.
Marcus Mortimer (Marcangolók), aki elérte, hogy a városon kívüli klánok kevesebbet fizessenek
Örömmel látom, hogy döntés született az ügyben. Klánom, a Marcangolók Hada éppoly kevéssé vágyik újabb kiadásokra, mint bárki más. Azonban be kellett látnunk, hogy ez most klánunk érdekei, sőt a napi politika felett álló kérdés: ha most a város élén nem a Helytartó állna, hanem a tanács, vagy egy király, vagy akármilyen vezető személy vagy testület, ezt az adót akkor is be kellene vezetni.
Itt ma született egy döntés, amely lehetőségeinkhez mérten korszerű, igazságos és rugalmas volt. Bízom benne, hogy a klánok is felismerik majd ezt és képesek lesznek elvonatkoztatni napi gondjaiktól. Hiszen vezetők jönnek, vezetők mennek, de ezt az adót mindig be kell majd fizetnünk és valakinek mindig be kell majd hajtania. Meglehet, hogy pár év múlva ez már azoknak lesz a feladata, akik most a hatalom ellenségeinek tartják magukat. Önmaguknak tesznek szívességet azzal, ha már most példát mutatnak, s a városi adó ügyét a napi torzsalkodás felett álló ügyként kezelik; így az lesz a jövőben is.
Rodric con Tibera (Rend Őrei), aki keresztülvitte, hogy a magasabb jövedelmű klánok többet fizessenek, ám a törvényhozó gyűlés határozatképességével kapcsolatos újítását a tanács egyenlőre nem szavazta meg
Nos, az leggazdagabb klánokat érintő újabb adósáv javaslatát elfogadta a Gyűlés, mert felismerték azt, hogy akinek nagyobb anyagi javak állnak a rendelkezésére, azok több felelősséggel is tartoznak a városunk felé. Más oldalról persze azt is lehetne mondani, hogy könnyen szavaz meg az ember a más kasszájára terhes javaslatot, ezért is örültem volna, ha minden érintett klán nyilatkozik az elképzelésről. És ez tulajdonképpen valahol már érintkezik is a másik felvetésemmel, ami a határozatképességről szólt. Szomorúan tapasztalom tárgyalásról tárgyalásra, hogy milyen kis számú követ jelenik meg és voksol az életünket érintő legfontosabb kérdésekben. A helytartó úr lehetőséget kínál mindannyiunk számára, hogy beleszólhassunk sorsunk alakításába, de rengetegen csak általuk ismert oknál fogva az otthonuk nyugalmában fanyalognak ahelyett, hogy akár javaslatok benyújtásával, vagy azok leszavazásával szereznének érvényt érdekeiknek. Szerettem volna rábírni a magisztrátust, hogy a klánok felének véleménynyílvánítása nélkül ne lehessen határozatot elfogadni, ezzel őket is arra késztetve, hogy érdekükben és akaratukban álljon minél több szervezet meggyőzése a részvételük fontosságáról. Ez számukra is hasznos lenne, mert annál szélesebb rétegek hozzáállását ismerhetnék meg az adott kérdésben, ami magát a kormányzást is megkönnyítheti.
Sajnos ez a pont elsikkadt az adó témaköre mellett, de az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy jónéhány küldött már eltávozott a Törvények Terméből, mire ezt felvetettem.
Remélem, sikerült kielégítenem a kíváncsiságát!
06-09-29
Hmm...Girbe Ornis cikket ír!:-)))
Nagyon berághatott az asszonyság...de nem is csodálom, az az érzésem, hogy a játék valamiféle válságban van...IC válságban...
Néhány user addig lépegette át a játékszabályokat, lépésről, lépésre, mint az ugróiskolában, hogy mára már az a sikk, hogy nem tartunk be IC semmiféle szabályt! És minden játék vitába, egyre csúnyább és aljasabb vitába fullad...
Nagyon nehezen megszült a thrill egy keretjátékot, amely mára, azt hiszem már nem működik...legalábbis ezt bizonyítja más dolgok mellett az a szánalmas vita is, ami a városi adó körül IC és OOC folyik...
25-30 fős klánok vezérei verik a mellüket, hogy jöjjön csak az a Helytartó begyűjteni azt az adót! Hát ez a VP-zés magasiskolája, azt hiszem! Ez már csúcs! Innen már nincs út magasabbra (a játéknak pedig mélyebbre)
(bár én bízom a useri és klánbüszkeségben...lesz ez még rosszabb is!:-)))
Jó lenne, ha a híres VP-k belátnák, hogy ez az út zsákutca, ha tényleg szeretik a thrillt, fel kell adniuk azt a fene nagy büszkeségüket...le kell mondaniuk a verhetetlen maffiavezér, a legyőzhetetlen fejvadász, a győzhetelen főgonosz...és még ki tudja hányféle karakter-user legendán...
Orni d'Kataklizma (egy legyőzhetetlen legenda:-)))
utóirat: (majd elfelejtettem, hogy miért is jöttem fel a blogra!:-)
Szóval...a Tudósok Szabad Páholyának Magisztertanácsa úgy döntött, bár nincs bizodalmunk a Helytartót körülvevő adminisztrációban, a város érdekében mégis fizetni fogjuk az adót!
Hallom, olyan vita kerekedett a vezérin, amitől még az egyik leghiggadtabb nemesúrnak is hányingere lett. És ha már ez a lovag is kifakad, akkor én is elgondolkodom...
gIrBe gÖrBe gOnDoLaTaI
Azokban az időkben, amikor Thrilliont még nem ismertem, más játékokat is játszottam, bizony! :) Ezek egyike volt a "gyilkosos", biztos ismeritek ti is. De ha nem, elmondom: az a lényege, hogy kacsingatni kell és akire rákacsint a gyilkos, az meghal. A játéknak sokféle formája van, de mindegyik verzióban szükség van a gyilkoson kívül legalább: 1, azaz egy darab áldozatra is. (Letöbben úgy játszák, hogy van gyilkos, több áldozat, rendőr.)
Vagyis ebben a gagyi mókában, amely szabályainak megértésére kisiskolások is képesek, előre ki lehet sorsolni, hogy ki a gyilkos, ki az áldozat. És egyszer egyikünk volt az, egyszer másikunk, és jókat röhögtünk. Tedd a szívedre a kezed olvasóm... mikor röhögtél jókat utoljára a Thrillen egy vérre menő játék közben?
Persze, most a mágia nélkül is halhatatlan karakterek userei máris anyáznak magukban, "mer majd valami kis kezdő hülyegyerek miatt meghalatom az én drága, évek óta dédelgetett karimat", meg "attól hogy ő csépézik és magasabb a szintje, még én vagyok a jobb, mer igényesebben és szebben írok". Tudjátok mit mond erre Girbe néni? A nagy f... frászt!
Ugyanis: (és itt jön a tudomány! :)) sem annak, hogy mi az "igényes", sem annak, hogy mi a "szép" nincs objektív mérőeszköze. Tehát az ilyen érv nem érv, hanem ködösítő baromság, amit azok a userek terjesztenek előszeretettel, akik lusták csépézni és csak azért mert esetleg régiek azt hiszik, hogy az ő karijuknak kötelezően nyerésben kell lennie. SOHA, SOHA nem marad vita nélkül egyetlen egy harci játék sem, amíg nem teremtünk tiszta szabályokat ezzel kapcsolatban!
Ami most a Thrillen megy a "kinek erősebb a karija IC-játékban" és "kinek erősebb a klánja IC-játékban" az olyan vicc, mintha egy asztali RPG-ben nem az alapján játszanánk a karit, amilyen képességeket kisorsoltak neki, hanem az alapján, hogy a játékos mit gondol a képességeiről!
Na ne...
![]()
Gyöngyszemek a Páholy könyvtárából
A középkor csillagfényes sötétsége
A népvándorlás amolyan viharféle volt, ezt alighanem mindenki elismeri, de hogy a középkor a csillagos éjszakához hasonlatos, azt talán sokan különösnek tartják. Holott igaz. Szokás a "sötét középkort" emlegetni. Azt értik ezen, hogy akkoriban, a római birodalom bukása után csupán kevés ember tudott írni-olvasni, hogy nem tudták, mi történik a nagyvilágban, hogy szívesen beszéltek el mindenféle csodákat és meséket, s egyáltalán, felette babonásak voltak. Továbbá, hogy a házak akkoriban kicsik voltak, és homály uralkodott bennük, az utak és utcák, amelyeket a rómaiak építettek, leromlottak, használhatatlanná váltak, a római városok és táborok helyén pedig fűvel benőtt romok terültek el. És hogy a jó római törvények feledésbe merültek, s a szép görög szobrokat szétzúzták. Mindez igaz. Nem is volt ez csoda a népvándorlás iszonyú háborús időszaka után.
De nem ez a teljes igazság. A középkor nem sötét, hanem csillagos éjszakához hasonlatos. Mert a sötétség, a sok félelmetes bizonytalanság fölött - az emberek sötétben rettegő gyerekekként féltek varázslóktól és boszorkányoktól, az ördögtől és az elkárhozott lelkektől -, mindezek fölött ott világított az új hit csillagfényes égboltja, utat mutatva nekik. Miként az erdőben sem tévedünk el oly könnyen, ha látjuk a Göncölszekeret vagy a Sarkcsillagot, az emberek sem vesztettek teljesen utat akkoriban, akárhányszor botlottak is meg a sötétben. Egyvalami bizonyos volt előttük: az, hogy minden ember Istentől kapta a lelkét, hogy Isten előtt mindannyian egyenlőek, a koldus hasonlóképpen a királyhoz, és ezért nem szabad rabszolgáknak lenniük, akikkel úgy bánnak, mintha tárgyak volnának. Hogy az egy és láthatatlan Isten, a világ teremtője, aki kegyelmével megváltotta az emberiséget, azt akarja tőlünk, hogy jók legyünk. Ez nem azt jelenti, hogy akkoriban csupa jó ember élt. Sok elborzasztóan kegyetlen, vad, durva lelkű, kemény szívű harcos élt akkoriban Itáliában és a germán tájakon egyaránt, harcosok, akik alattomosan, vérszomjasan, kíméletlenül cselekedtek. De most rosszabb lelkiismerettel tették ezt, mint a római birodalom idején. Tudták, hogy gonoszok. Féltek Isten bosszújától.
(E. H. Gombrich)
06-09-28
A Vándorok szeretik a szép dalokat...íme egy közülük:
Vándor szív
Vándor szíved ég a vágytól.
Az égető vágy mi hajt utadon.
Utadon, amit soha nem találsz.
Mert nem tudod, hol keresd.
Jer hát közénk, ha szívedben
Szabad vándorok tüze ég.
Gyere, ha szívedben ég a tűz.
Tűz mi kardot borítja címeren.
Tetszik, mit hallasz idegen?
Hát mire vársz tán félsz?
Senki nem él öröké!
Gyere hát közénk.
Ha szívedben égő láng akár a tűz.
És akaratod, mint a rideg acél.
Gyere hát és állj közénk.
Itt hol szíved meg nyugvást lel.Shala Dizren
![]()
évbeért tudomány - szakdolgozat
Ravan Merya:
A KLÁN MUZSIKÁJA SZÁMOMRA
A klán muzsikája - mí gyönyörű szavak. Bármerre mégy, lehet hallani a klán más és más muzsikáját. Belépsz a parkba, és ahogy a szél suhintja meg a leveleket, a fák suhogását. Minden mást. A fűszálak összeérintkezését. A bokrok más-más hangját, ahogy a szél fújja őket. Mindez szabályosan, és ha az embernek van képzelőereje zenévé alakul. Másoknak ez az agyukra mehet de, egyeseknek egy fadarabon a kopácsolás zenévé tud összeállni és mindez meg van a klánban. Ahogy belépek a fogadóba, az emberek kortyolják a jó finom szederbort, az nekem zenévé áll össze. Lépek kettőt, hármat, majd a mögöttem lévő emberek is lépkednek, az egy jó ritmussá, állhat össze. Az nekem a klán muzsikája.
Bármerre mégy, bárhova mégy, ez megtalál. A legeldugottabb rejtekhelyen is megvan ez. A muzsika mindenhol megvan, de ez a klánban teljesen más. Ez olyan érdekes dolog. Nem tudom elmondani szavakkal, ezt nem lehet elmondani szavakkal, ezt át kell élni. Ez nekem egy muzsika és bárki másnak is az lehet, ha van képzelőereje. Örülök, hogy a klánban megvan ez még rajtam kívül jó pár emberben. Köszönöm.
![]()
Umbulda átkát, Szent Negator segedelmével sokféle mágiával semlegesítik tudósaink...hol ésszel, hol csalafintasággal, hol erővel...ahogy azt már a TSZP-től megszokhattuk...az alant következő szakdolgozat is egy ilyen átokűző...
Orni d'Kataklizma szakdolgozata (átokűző)
A legboldogabb pillanatom a thrillen
(íródott OOC - IC keveredés szörnyűséges állapotában, Szent Negator és az istennő által megvilágosított elmével és egy pohár szederbor mámorával...)
Tizennégy generáció...ennyit éltem meg itt...tizennégy különböző karakter, tizennégy sors, születéstől a halálig...
Voltam léghajós, kobzos, iszákos törpe, klánalapító vezér, klánszervező megszállott, tudós, aranyifjú, Doromboló istennő papja, egy fanatikus Rend nagymestere, angyalok gyermeke, Sötét erők ellen harcoló kalandozó, sárkánylovas, varázsmíves kovácsmester, sasfiók...
Mind teljes élet volt, születésekkel, szerelmekkel, házasságokkal, gyerekekkel...harcokkal, kalandokkal, mulatságokkal... és halálokkal...
Vezettem seregeket Távolrév és Ötbánya védelmére, Káoszkapu bezárására, az Unikornisok földjére, kalózok ellen...megéltem mágiapályt és szökőárt, földrengést és gazdasági csődöket...tárgyaltam számtalan barátságos és ellenséges klán képviselőjével, támadtam, majd védtem az Invictusokat...újságot szerkesztettem...
Játszottam...tizennégy generáción keresztül...
most komolyan...ebből a hatalmas élményanyagból emeljek ki egyet? Hát jó...megpróbálom...
Tudós számára természetesen legszebb dolog a tudomány, ezzel kel, ezzel fekszik, ez az élete...nem csoda hát, ha a legboldogabb pillanat is a tudományhoz fűződik...
Réges-régen volt, alig alakult meg a Páholy... Kataklizma toborozni járt a városba, népszerűsíteni a klánt, a tudományt...betért a Kevinbe...ahol találkozott egy törpelánnyal...akinek előadást tartott a vegetatív idegrenszerről...
Ez az előadás volt thrilles életem legboldogabb pillanata...mert a tudomány, bizony a tudomány nagy dolog!:-)
Igaz Rubin Grinderthu?
hhhÉs egy ugyancsak átokűző versike:hhZod Raanus: Umbulda vershCsillagdíszes kárpiton
jaj, fekete lik vagyon
sötét, sötét,
fekete lik vagyon.
Gonosz kandikál azon
jaj, kárhozott napon
félek, félek,
át is lép azon.
Jéghideg spirálködök
jaj, fejünk fölött
nyögött, nyögött
Umbulda jött.
06-09-27
Megkérdeztük...
...Toprongy Tatát, aki a Városháza előtti követelése okán vált híressé...
...mit szól ahhoz, hogy annak ellenére, hogy nincs király, mégis a Királyi Gárda akar tőlünk adót szedni?
Adó? hát jah, a Calan gyerek nagy adó hírében áll, én magam is kaptam tőle adományt. Persze, hogy sok olyanra van szüksége, aki szintét adó beállítottságú, hogy még több szegény emberen segítsenek. A Gárda? Jó is, ha ők gyűjtik be az adókat, mer sokat kellett ott ácsorognom a kapuban, osztán ha van mellettük pár jószívű adó, akkor nem kellett volna Calannal alamizsnáért kuncsorognom, hanem már a kapuban megkaptam volna a nyugdíjat.
Mivel Toprongy Tata és Girbe asszony a riport ürügyén olyan sokáig elsörözgettek, hogy mire a válasz a szerkesztőségbe került, a kérdés már nem volt aktuális. Tudniillik az adó beszedésének feladatát a Királyi Gárda végül nem vállalta el.
06-09-26
Révi irodalom
HA tele a HAS
*Valahol egy TeleHas városban egy Gyomor nevű bárban egy érdekes fazont fog közre a nép, aki a tátott szájú hallgatóságnak magyaráz legalább fél órája*
- Szóval szépen elvagyok odakint, mikor jön az Kanál nevű bádogemberforma fickó és csak úgy ripsz ropsz behajít ide. Pedig nem szóltam neki egy szót sem. Azt hittem kiszakad a vesém a landoláskor, ilyennel még nem találkoztam a praxisomban!
*A kocsmai név ámulva hallgatja, ez a modortalanságot. Ilyet is ritkán hallani errefelé. Pár kérdéssel meg is bombázzák a Hagymás Bab nevezetű érdekes állapotú magyarázó alakot, mikor a kocsmaajtó kivágódik és egy sárgás bőrű higanytestű nyúlánk pasi röpül be telibe kapva a magyarázó Hagymás Babot.*
- Bocsánat a landolásért, de egy Kanál nevű bádogpofa se szó se beszéd behaj..
*Kezdené épp, mikor az így is eléggé paprikás hangulatú Hagymás Bab jól hókon nyomja! A kocsmai tömegben egy rossz arcú alak, akit Bél Féregnek hívnak, nagyot röhögve nézi a jelenetet miközben odaszól társához, kinek kinézete alapján akár egy dagasztott kenyér is lehetne*
- Rozsláng, láttad ezt: Itt is igaz a mondás: aki sokat magyaráz, kap a pofájába!
*Mire a körülötte állók nevetve bólintanak. Eközben sárga képű alak, rendes nevén Vanília Puding épp felkászálódik a padlóról, küzdő állásba helyezkedik és mérgesen néz az öt orrba verő emberre*
- Hogy a nyüvek rohasztana meg, ezért véged van!
*Már indítja is a parasztlengőt, miközben a Kolbász nevű csapos szájából, aki nem rég ért vissza a kocsma mellékhelységéből, melyet megjegyzem mindenki csak Féregnyúlványnak becéz errefelé, talán az állaga, talán más miatt, felüvölt*
- KIFELÉ! Odakint verjétek szarrá egymást!
*Azzal már tereli ki őket a Gyomorból, a Vékony Bél nevű utcára. A két alakot el is sodorja a tömeg, mert ismerik páran Kolbászt, és még az olyan kemény alakok, mint a Rozsláng, no meg a Féreg sem húz vele ujjat! No és persze mindenki kíváncsi mi lesz a Puding és Hagymás küzdelmének vége! Tódul is ki a nép, odakint kört alkotva buzdítják a küzdő feleket! A hangzavar olyan nagy, akár egy telezabált gyermeki has a hascsikarástól, mordul fel a tömeg, egy jól irányzott ütés vagy találat után.*
- Ezek szarrá verik egymást! Adj annak a méla Pudingnak! Szedd szét az arcát a Hagymás Babnak!...
*Hangzik fel mindenütt, itt is ott is, miközben a két küzdő, derekasan csépeli is egymást. A nagy ribillióra elő kerül Gáz becenevű őrmester, aki nem akármilyen tiszteletnek örvend TeleHas városában, hiszen egyből olajra lép mindenki aki megérzi, hogy a közelben van! Őrmesterünk nem lacafacázik, a két alakot megkapva a Grabancánál fogva bár viszi is őket a dutyiba, melynek neve Pöcegödör. Itt landol a két alak.
Hiába: TeleHas városa mindig is gyorsan kivetette magából azokat akik nem bírnak nyugton maradni a seggükön. Pláne ha a Gyomorban kitör a balhé, főleg, ha két olyan alak kerül bele, mint Hagymás Bab és Vaniliás Puding.*A művet Lucius Storm, a Szabad Vándorok szövetsége klán tagja etette meg velünk!:-)
Aki egyébként a harcos toplista első helyezettje!
![]()
Hirdetés
![]()
06-09-25
![]()
Klánhírek - TSZP
Véget ért a Páholyban egy korszak. A TSZP nem tartozik többé a Helytartóságot támogató klánok közé. A szövetséget Nalfa d'Kataklizma korában kötötték a tudósok a városházát megalapító urakkal: mintegy esélyt adva annak, hogy Távolrév élete rendezettebbé és színesebbé váljon, ám ez a remény sajnos nem teljesült. Az első kiugrási gondolat a hosszúra nyúlt, unalmas és alapvetően meddő törvényhozó gyűlések alkalmával merült fel a Tudósok Kerekasztala körül, majd ezt követte azon felháborodás, amikor a mázsányi törvénykönyv ellenére kínvallatásra kerülhetett sor a Városháza börtönében. A pontot az i-re azonban az tette fel, hogy Calan Invictus szó nélkül eltűr bármiféle erkölcstelen, aljas és kegyetlen viselkedést a környezetét alkotó arisztokrácia soraiban - cserébe a kétes hűségeskükért. Röviden ezek az érvek hangozottak el a tanácsülésen. Végezetül hadd idézzük a főmagiszter záróbeszédét:
"Három nemzedékkel ezelőtt a Tudósok Szabad Páholya szabad akaratából úgy döntött, hogy támogatni fogja a helytartót! Tette ezt azért, mert úgy itélte meg, a városnak szüksége van rendre, békére...azt várta, hogy majd az Invictusok megteremtik mindezt... Az azóta eltelt idő a Páholy reményeit nem igazolta...a helytartói hatalom létrejött, működik, de az általunk várt és elvárt rend és béke nem valósult meg! Ezért ma a Tudósok Szabad Páholya szabad akaratából úgy dönt, hogy nem támogatja a Helytartót tovább! (...) Azon tagjainkra, kik saját tehetségük és akaratuk folytán a városházán tisztet vívtak ki maguknak, mint például Nuada úr, a Páholy továbbra is büszkén tekint, őket mindenben támogatja, bízva abban, hogy az ottani munkájukat a Páholy szellemiségének alárendelve a köz és a klán megelégedésére fogják végezni... "
Meghalt Vitalia Raanus, a Szörnyszótár szerkesztője, ki a "Fajok leírása" című munkájával vívott ki széles körű elismerést Thrillionszerte. A híres tudóst fia és öccse kísérte utolsó útjára.
A Páholy első számú közellensége, Umbulda újra lecsapott! A három világ leggonoszabb mágusa fenekestül felfordított mindent! A sajnálatos esemény ellenére a magiszterek vezetésével jókedvű, lelkes munka folyik annak érdekében, hogy a klánépületeket megtisztítsuk a rontástól. Eddig három terület nyerte vissza eredeti formáját, sajnos a vadonná lett parkban még gondjaink vannak, de nem csüggedünk. Remélem, hogy következő alkalommal már jobb hírekről számolhatunk be ezzel kapcsolatban. :)
És egy exluzív hír a szövetséges kérésére:
Bohémtanyán a mecénások kora véget ért. A már régóta nyugdíjra vágyó Letizia végre megtalálta örökösét Shana de Delaqua személyében. A új klánvezér - aki külpolitikáját elődei szellemében a Páholyéhoz igazította - nagy tervekkel és nagy lendülettel foglalta el hivatalát... és hogy ez így marad-e a jövőben is, azt csak a Karnagy és az ő Múzsái tudhatják!
![]()
Tudósfohász az Átok idején
Szent Negator és az Istennő
mágiája lebeg felettünk szelíden,
de hidd el, a tudós is ember (elf, törpe, gnóm, stb)
néha erőt vesz rajtunk Umbulda...
bár a harc ellene szakadatlan,
itt él bennünk elpusztíthatatlan...
Segíts hát, hogy szelídek,
vidámak maradjunk,
Játsszunk önfeledten!
![]()
Umbulda Átka
06-09-24
évbeért tudomány - szakdolgozat
Zod Raanus:
CSILLAGOKRÓL, MELYEK VEZETNEK AZ ÚTONHamis az az elképzelés, hogy az éjszakai ég egy sötét kárpit, amelyre a szeszélyes istenek aranyport szórtak, hogy örökké ott ragyogjanak. A csillagok nem csupán díszei a létező világok legjobbikának! Értelmük vagyon, csak olvasni kell tudni őket.
Már az ősi asztrológusok is tudták, hogy az égi tüneményeket három nagy csoportba lehet sorolni:
1. A két világító: a Nap és a Hold
2. Az állócsillagok.
3. A mozgócsillagok.A két világító és az öt mozgócsillag az, amely világosságot gyújthat a sors sötétnek vélt útvesztőiben.
A boldogság nem érhető el úgy, ha azt mondjuk "azt csinálom, amit akarok", hanem csakis úgy, ha azt mondjuk "Isten, csillagok ura, legyen meg a te akaratod".
Aki ezt belátja, az kegyelemben részesül, és ráébred majd arra is, mely csillag rendeltetett arra, hogy őt vezesse. És ha ezután szabad akaratból elfogadja a számára kiosztott szerepet - akkor boldogan fogja végigjárni életének útját (ha pedig elutasítja, akkor szabad akaratából a szenvedést választja).Az alábbiakban bemutatom a hét ösvényt, amelyet felkínál az Ég:
A Nap útja
- Akiket a Nap vezet, azok köré előbb-utóbb szolgák, csodálók gyűlnek. Erős szíve, büszke bátorsága képes lelkesedést adni másoknak is. El kell fogadnia, hogy ha akarja ha nem vezetővé válik, és viselnie kell a felelősséget, a döntések terhét. Vigyázzon a vámpírokkal! Nehogy addig csapolják a lényéből áradó életörömöt, amíg az kimerül!A Hold útja
- Akiket a Hold vezet, azokat szeretik az állatok, a gyerekek és az öregek. Olvasnak a jelekből, jó barátaik az álmok, a látomások. Szükségük van egy biztos pontra, mondjuk egy házastársra, vagy egy templomi közösségre ahhoz, hogy kellemesen érezzék magukat e földön. Amennyiben ez megvalósul, hihetetlen dolgokra lesznek képesek.Negator útja
- Akiket Negator csillaga vezet, azok mozgékonyak, leleményesek és logikusan gondolkodnak. Új szemmel tekintenek minden jelenségre, nem tisztelik a világi tekintélyeket, csakis a szellemi fölény hat rájuk. Nyelvük csípős, ügyes kezűek, ravaszok, bolondosak. Minden érdekli őket, a harc, a tolvajlás, az utazás, de nem kitartóak egyikben sem.A Szerető útja
- Akiket a Szerető csillaga vezet, azok fogékonyak a szépségre, a szerelemre, a gyönyörre, a harmóniára és a művészetekre. Általában nagyon vonzóak, de birtokolhatatlanok. Sohasem harcolnak nyíltan, és örökké csábítanak. Céljuk az ellentétes dolgok kibékítése, ezért örömüket lelik mindenben, ami erről szól: a szeretkezéstől a diplomáciáig.A Harcos útja
- Akiket a Harcos csillaga vezet, azok élete az akarat érvényesítése körül forog. Vannak ők, és van a világ a százféle más érdekkel és véleménnyel. Ám e csillagzat követői nem sokat töprengenek, hanem gyorsan és kíméletlenül rohamoznak. Mindig van egy eszményük, amely nevében küzdenek, ez lehet az "Igazság", a "Rend", a "Férfimentes amazonklánokért", bármi.Thrillion útja
- Akiket Thrillion csillaga vezet, azok sok áldásban részesülnek: vidámak, lelkiekben gazdagok, nagylelkűek, szeretnek élni. De szükségük is van ezekre az eszközökre, mert sorsuk, hogy az ősi mítikus-mágikus város emlékét megőrizzék, hogy keressék és összeillesszék a széthullott Egész darabjait, hogy gyógyulást és reményt adjanak az utódoknak.A Főpap útja
- Akiket a Főpap csillaga vezet, azoknak sorsa nem más, mint a látható és láthatatlan törvények betartatása. Az istenek felé vezető lajtorja alacsonyabb-magasabb fokain állnak ők, akik a szabályokat őrzik. Világunk rendjéért felelősek - és éppen ezért kevesek szemében népszerűek. Életük nem annyira a bohókás játékról, sokkal inkább a munkáról szól ezen a földön.
Forrás: Thrillion legendája, Anor Coriolis szakdolgozatai, Weleno Raanus (a nagyapám) ösvény-tana
![]()
Városfenntartási, vagy miféle adó...(Én legszívesebben "Na Incvictus, most mutasd meg!" adónak nevezném:-)))
Egy újabb elem a játékban, a városfenntartási adó...amely csak IC létezik majd, tehát nem lesz programozva...(így hallottam...biztosat sajna nem tudok)
A játék eddig is tartalmazott zavaros, vagy nem használt elemeket...például a tárgyak áldozása a klánnak, vagy az ékszerész, mint klánépület...de ilyen zavaros ügy a klánok játéktérre költöztetése is, melynek szabályai nincsenek kihirdetve, s ha igaz, amit hallani róla, akkor valamiféle alku után jön létre a végső változat...sőt, ha még igazabbak a pletykák, akkor ebben az alkuban csak egy fél vesz részt...BePe...a klánvezér csak bólogat:-) (Jó lenne, ha az adminok rácáfolnának erre a pletykára és végre pár mondatban a vezérek elé tárnák a kitelepülés szabályait)
Világleírás sincs még, bár azt mondják, készül...az utóbbi időkben ez az ige állandó jelzőt kapott...így emlegetik folyton: A világleírás gőzerővel készül...adja isten, így legyen!
Ez az adó újabb kiadást ró a klánokra, (amivel teljesen egyetértek, ebben az állóvízben igenis szükség van olyan elemekre, amelyek nehezítik a klánok életét, amelyek valamiféle evolúcióra kényszerítik őket) viszont tovább növeli a játék ellenőrízhetetlenségét, ami nem biztos, hogy jó...ha már ennyit fizetnek a klánok a működésükért, lassan tiszta, áttekinthető szabályokat érdemelnének...ez a változás (jó lenne fejlesztést írni, de ez sajnos nem az) nem arrafelé mutat...kár...
Orni user
Calan Invictus (a Helytartó), aki sikeresen elfogadtatta az új adót a klánok küldötteivel
Marcus Mortimer (Marcangolók), aki elérte, hogy a városon kívüli klánok kevesebbet fizessenek
Rodric con Tibera (Rend Őrei), aki keresztülvitte, hogy a magasabb jövedelmű klánok többet fizessenek, ám a törvényhozó gyűlés határozatképességével kapcsolatos újítását a tanács egyenlőre nem szavazta meg
Gyöngyszemek a Páholy könyvtárából

Adó? hát jah, a Calan gyerek nagy adó hírében áll, én magam is kaptam tőle adományt. Persze, hogy sok olyanra van szüksége, aki szintét adó beállítottságú, hogy még több szegény emberen segítsenek. A Gárda? Jó is, ha ők gyűjtik be az adókat, mer sokat kellett ott ácsorognom a kapuban, osztán ha van mellettük pár jószívű adó, akkor nem kellett volna Calannal alamizsnáért kuncsorognom, hanem már a kapuban megkaptam volna a nyugdíjat.


